Tegnap nem tudtam bejelentkezni.
De ma nagy vigyorral olvastam a valaszokat :o)))
Annyira azert nem voltak konnyuek!
A sikerelmenyt neha nem adod konnyen,...de ha megvan, az mennyei tud lenni!!!
Boltot pedig ne temesd meg!!!!
Es az uszo EB-nek is nagyon orulok!
Vajon a Svejket is eltalaltam?
A kepek tovabbra is nagyon jok.

Hm.
Ot ora telt el az elso bejegyzesem ota. Azota senki.
Na jo. A sport temat talan felesleges meglovagolni. Oszinten sajnalom,...mert az egyik kedvenc temam.
A kepeid tenyleg nagyon jok. A kepeken megorokitett pasik pedig cupppantosan jok. (Tzuppp, cuppp!)
Nehezen tudnek valasztani kozuluk?
Csak az esztetikara tudnek hagyatkozni, mert a sok drogra kenyszerulo sportolo kozul talan egyik sem tud mosogatni. Es fogadjunk, hogy egyik sem ismeri Svejket :o)

@Attilajukkaja: Kit érdekel, hogy nem ismerik Svejket? Ismerjenek engem! És szeressenek... :)
Nekem is kedvenc témám a sport, a thai-chi példul még megy is nekem. Ha a műbigyóktól elvonatkoztatunk, akkor még lelkes is tudok lenni.
Azért a hallgatás, mert itt egy nagyon kedves pesti rokon egy hétre, olyan leülök vele beszélni kedden és majd hétfőn állunk föl. Elég régen nem volt nálunk vendégjárás, úgyhogy most örülök és lefoglalja minden időmet.
Azért néha belesek ám... :)

itt vagyok, csak nincs mit mondani

HSZSK, olyan meleg van, hogy bármilyen szépek a képek, kérünk másikakat :)
(Igazából nem is tudom, hogy függ össze a meleg ezekkel a képekkel és a másik képek kérésével, de valamit csak kell ideírni.)

@Benikuty:
@fiam:

Bocsanat, hogy onzo voltam,...de a magany egy nehezen elviselheto allapot, ha nem szamitok ra. Ilyenkor hajlamos vagyok toporzerkolni es sirankozni.

Emlekeztek, hogy azt mondtam, ez nem egy porgos blog???
Haaaat, tevedtem :o)
Sokkal porgosebb, mint amire Skandi szamitott o:))))
De amikor megsem az,...akkor persze hisztizek!

Es szeretek ITT hisztizni.
Tudjatok, miert?
Egyreszt, mashol ugysem engedhetem meg magamnak.
Masreszt, itt mindig akad valaki, aki megert...
Aki a tobbieket baratnak nevezi. Itt erzek valami kimondatlan szeretetet.
Hat kell ennel tobb egy kiados, eredmenyes hisztihez?
:o))))

Huh, kicsit elvoltam, hogy hol, arról hamarosan lesz kép is.
:-)
@fiam: "nem is tudom, hogy függ össze a meleg ezekkel a képekkel " - Jesszus, mi lesz akkor, ha a Pride felvonulás képeit fogom mutogatni. Hőguta? :-))
@Attilajukkaja: Hisztizz nyugodtan, a képernyő sok mindent kibír. Vagy inkább ne legyen okod rá :-)
@Benikuty: Te egy tapasztalt, bölcs ember vagy.
:-)

Azt gondolom, kezdünk átcsúszni egy másik dimenzióba, aztán, hogy ez jó, netán rossz, mindenki döntse el. Érzem, ki, mire jut, de nem az én érzéseim számítanak.
Péntektől a privát kálváriám stációin verekedtem át magam, közben gondolatban sokat voltam itt, Veletek. Köszönet ezért:)

@Attilajukkaja: Lényeg, hogy megvagyunk... Hisztizz csak, kíváncsi is vagyok egy kiadós hisztire.
Én kicsit magamba fordulósabb vagyok, illetve túlzott eszetlenséggel oldom bánatom. Most már kezdem elfogadni, méghozzá valami egészen kellemes derűvel elfogadni és beletörődni Édesapám elvesztésébe, pedig még két hónapja sincs...
Olyan szépen elrendezte az eltávozását, hogy azóta, néhány kisebb szoronganivalót leszámítva, szinte csak jó dolgok történnek velem, velünk. Mintha Anyuval fentről rendeznék a dolgainkat. Nagyon érdekes érzés, szerfelett megnyugtató. Sosem gondoltam volna, hogy létezik ilyen, de a saját bőrömön tapasztalom.
Na, erről ennyit, már ez is sok volt.

@skandikamera: Kivételesen az időjárásra gondoltam :)
Amúgy meg életemet és véremet azért, hogy mindenki úgy, ott és azzal élhessen, akivel szeretne.

@fiam: (Mind)erre rábólintok.
:-)

@fiam: Ja, a hiszti kivétel. Ha egy idegen hisztizik, az még elmegy, a baráté megérint. Empátia, vagy hogy hívják...
Az is érdekes, hogy az empátia fogalma ha létezett is, régebben nem volt annyira (köz)ismert. Hacsak nem az életkorral alakul ki...

@Benikuty: Nem mindig sima az út. A Zasszony szerint ilyenkor a sors akar valamit. Legtöbbször jót, csak még nem látszik rajta. Mármint a jón az, hogy jó :-)

@skandikamera: :)
Nem vagyunk egyforma temperamentumúak. Habár a hiszti nincs az eszköztáramban, elfogadom, hogy van, aki így ereszti ki a gőzt (kivéve családtagjaim).
Ha meg jobban belegondolok, a csendes hiszti azért nálam is megvan... :)

@fiam: A pozitív hiszti nagyon is OK. Pl: 'Jesszus, ebben a hónapban megint hülyére kerestem magam!!!" vagy "Már csak félórám maradt eldönteni azt, hogy melyik randevúra megyek el!!!"
:-))

A baráti negatív hisztivel az a baj, hogy nem lehet rá alkalmazni a "legnagyobb öröm a káröröm, és a legjobb kölni örökölni" szabályt.
:-)

@skandikamera: Ezeket mind nem hallottam még :)
Vagy nagyon fiatal vagyok vagy nagyon helybefalui :D
Amúgy meg lehúz a mocsári gravitáció...

Bocsanat, kicsit en is tavol voltam,...csak en nem teszek fel rola kesobb sem kepeket :o))))
Hu, de rakattantatok erre a hiszti temara! Hisztizni szerintem mindenki szokott, csak nem mindenki nevezi annak. Raadasul azt is hiszem, hogy a hiszti egy egeszseges megnyilvanulas,...csak ebben is, mint mindenben, tudni kell a helyes merteket. Nekem, mint elkenyeztetett nonemu egykenek kutya kotelessegem neha hisztizni ;o)
A parom gyakran irigyli ezt a kepessegemet, mert latja, hogy a vulkankitores utan milyen beke es nyugalom koltozik a lelkembe. O erre nem kepes. Viszont jol turi a "forro lavat". Ugy is mondhatnam, megvarja, mig kihul, utana pedig megsimogatja a buksimat. Emberek! Tanuljatok meg jol es okosan hisztizni! A sajat es kornyezetetek erdekeben :o))))

@Attilajukkaja: Ma este kipróbálom... :)

@fiam:
:o))))
Hajra magyar !!!!!
Kepes beszamolo lesz rola?
Illetve a kornyezetedet elotreningezted-e a varhato kitoresre? Nem illik oket egy Nagy Hisztivel sokkolni mar az elejen. Mint gyakorlo es nagy tapasztalatokkal rendelkezo hisztis, javaslom a szokasos beavatasi ceremoniakat,...de szerintem ezen mar te tul vagy. Johet egy nagyobb adag!
Varom a beszamolot.

A szulok elvesztese pedig egy nagyon nehez tema. A halal maga az. Allitolag vannak kulturak, ahol nem az,...de en ezt nem hiszem el. A szuleinket elvesziteni szamomra olyan dolog, mint egy nagy szamu idegen ember elott pucerra vetkozni. Hirtelen olyan egyedul es olyan vedtelennek, kiszolgaltatottnak erzi magat az ember. Csak eppen nem a testunkrol szol a dolog, hanem a lelkunkrol. Egyedul maradunk ebben a nagy vilagmindensegben, es ezen az sem segit, ha van csaladunk, gyerekunk. Nekik ok vagyunk a vilagmindenseg,...de nekunk mar nem marad senki, akire feltetel nelkul tamaszkodhatunk. Pedig Apank es Anyank azok voltak, meg akkor is, ha ez a megallapitas nehol (gyakran?) meginog.
Gyakran eszreveszem magamon, hogy turelmetlenul es agressziven viselkedek az idos szuleimmel szemben,..pedig az egyetlen vetkuk, hogy mar nem emlekeznek dolgokra es elbizonytalanodnak, amikor nem lenne ra okuk. Tenyleg ugy kell veluk banni, mint a gyerekekkel. En pedig gyakran onzo es ideges vagyok,...pedig nem kellene. Vajon megbocsajtanak nekem?
Azt hiszem, igen.
Nagyon szeretem oket! Es nagyon felek attol, hogy elveszithetem oket. Pedig hat....

@Attilajukkaja: Én egész kiskorom óta féltem ettől a pillanattól. Tényleg olyan, mint mikor kihúzzák az ember lába alól a talajt...
Viszont, ha lelkiismeretesen ellátod (a lehetőségedhez képest) őket, akkor könnyebb egy kicsit. És még az is kell hozzá, hogy elfogadd a saját halálod elkerülhetetlenségét. Biztosan önzően hangzik, de nekem ezért volt kevésbé nehéz Apu eltávoztát elfogadni, mert átmentem azon a stáción, hogy én is meghalok egyszer, vagyis elfogadtam az élet rendjét.
No és annyi tragédiát láttam magam körül, hogy hálát adok az égnek, hogy viszonylag "normális" volt az enyém: Anyu 73, Apu 82 évet élt.
Persze hiányoznak, minden nap pityergek egy kicsit. A fényképüket tudom nézni, a kézírásukat még nem. Ez nem tudom, miért van, ez nekem sokkal személyesebb, mint egy fotó róluk.
Nem tudok mást mondani Neked, mert erre felkészülni nem lehet, akármit is mondanak. A túlélésre majd meglesz az erőd, de szívből kívánom, hogy az még nagyon messze legyen!

@fiam:
Nem kell ellatnom a szuleimet, mert fantasztikusan jol tartjak magukat. Anyam 78, apam 82. Apam eppen egy balesetet szenvedett el, ezert most nyogdicsel. A BKV tehet mindenrol,...de ezt nem akarom reszletezni. Lelkiismeretesen ellattak ok engem es en is oket. Nincs mit egymas szemere vetnunk.

Szerintem ennek semmi koze ahhoz, hogy en hogyan fogadjam el a sajat halalomat. Ok nem nyujtottak nekem semmilyen megnyugvast. Es en sem nekik.
Szerinted en meg tehetek valamit?

@skandikamera: tudod, nekem valami eszméletlen tehetségem van a saját életem megnehezítéséhez. De legalább értek valamihez:)

@Attilajukkaja: Csak szeresd őket, ennyi.
Én úgy éreztem, hogy az ő elmenetelüknek köze van az én halálomhoz, illetve annak elfogadásához, mert velük éltem át először testközelből a folyamatos fizikai leépülést és hát, ha szerencsére minimális szinten is, a szellemi kondíciók hanyatlását. És olyan volt, mintha tükörbe néznék: velem is ez fog történni, ha extra esemény nem lesz. Nem volt könnyű ezzel szembesülni és azzal sem, hogy az idő nagyon gyorsan megy, hisz még nemrég Anyu húzta rám a harisnyát, Apu vitt fagyizni és hol van a közte eltelt 35 év? Közben lett gyerekem nekem is, öltöztettem, vittem fagyizni. Két hete pedig elköltözött tőlünk a párjával. Hol az a 22 év, amit vele töltöttem?
Mivel Anyuval nem tudtam annyi időt tölteni betegsége alatt (és gyorsabb lefolyású is volt), mint az Apuval, sokkal nehezebb volt feldolgozni az Ő halálát.
Azért írtam, hogy nem tudok Neked mit mondani, mert minden szülő-gyerek kapcsolat más, más "esetek", más típusú emberek stb. Fogalmam nincs, milyen a kapcsolat a szüleiddel, ezért csak annyit tudok mondani, hogy tiszta lelkiismerettel érdemes elválni, mert az borzasztó, ha az embert gyötri a lelkiismeret, mert, ha már nincsenek, azon már tényleg nem lehet változtatni.
De erről Benikuty is tudna mesélni, azt hiszem...

@fiam: benikuty tudna. Most annyit tehet, húzza a belét Egerbe, amikor csak lehet, mert a testvére sem bír ki mindent. Csak aztán...

@fiam: " A fényképüket tudom nézni, a kézírásukat még nem."

Sokáig így lesz, nekem több mint harminc év után sem megy.

@Attilajukkaja: "A szuleinket elvesziteni szamomra olyan dolog, mint egy nagy szamu idegen ember elott pucerra vetkozni."

Érdekes hasonlat.

Nincs többé senki, aki feltétel nélkül melletted áll. Akinek a véleményére adsz - persze, mert biztos vagy benne. És akinek a tanácsára - mégha használhatatlan is - kíváncsi lennél.

@Benikuty: "De legalább értek valamihez".

Ezt a pozitív szemléletet!
:-)

@skandikamera: Jesszusom... Nem akarom tovább senki szívét sem fájdítani, az enyémet sem, de annyit még azért: sokkal inkább elfogadom fotón, ahogy haladt a kor és egyre öregebbek lettek (ahogy én is szembesülök a saját képemmel), de ahogy a gyönyörű (főleg Apué) kézírásuk egyre reszketősebb, rendezetlenebb lett, néha betűket is kihagyott, na, az nem semmi. Utolsó pillanatig rejtvényt fejtett és itt van egy háromnegyedig kész és tudom, mi az, amit tőlem kérdezett, mert már nem ugrott be neki és szép akkurátusan írta le a betűket...
Szóval ezer dolog fájdítja a szívemet és hiányoznak a beszélgetések és sírva nevetek, mert például tavaly karácsonyra Klébelsberg Kúnó életrajzát kérte, de sehol nem találtuk, talán nincs is még feldolgozva.
Na mindegy.
Aminek "örülök" az az, amit már írtam, hogy a fájdalmon, amit hiányuk okoz, kívül nagy-nagy nyugalom van bennem. Azt hiszem, megbékéltem a sorssal.

@fiam:
A szuleimmel a kapcsolat mindig is idealis volt. Nnnnna jo,...en neha betettem nekik, de utolag Anyam ezt a normalis kategoriaba sorolta :o)
Ne kerdezd, mennyire voltam rossz! Kozepesen :o)
Sokmindent elneztek nekem, vagyis nagyon liberalisan nevelkedtem. De ez nem azt jelentette, hogy nem adtak at nekem ertekeket. A liberalizmus nem egyenlo az anarchiaval,...de ez most nem lenyeges. Viszont fontos lehet, ha Skandi egyszer tenyleg tudosit a melegekrol.
Szuleim nem tanitottak meg nekem, hogy mi a jo es mi a rossz, viszont lehetoseget adtak, hogy ezt magam eldontsem. A mai napig is az a'gyam mellett van a Biblia, a Koran es a Thora kivonata, valamint a Bhagavad Gita. Ne kerdezd, hogy olvasom-e oket,....mert nem. De jo tudni, hogy az agyamban valamennyire mindegyik ott van :o)
(Egyszer mar mindegiyket olvastam...de egyiket sem ertettem.) Alnoksagnak tunhet egyesek szemeben,...de nekem nem az. A lenyeg, hogy mindegyikrol tudok es egyarant tisztelem oket. Vagy nem.
A szuleim lassan elfogynak. Fizikailag. De amit kaptam toluk, az addig el, ameddig en.
Amikor nagyon-nagyon szeretett nagymamam foldi maradvanyait eresztettek le a sarga foldbe,...akkor ereztem eloszor, hogy egy ember addig el, amig emlekeznek ra. Nem is sirtam,..pedig nagy kesztetesem volt ra.
Nagyanyam ma is el.
A szavaiban, a receptjeiben,...a regi bogreben, amit megoriztem. Az egyiken egy 1848-as felirat van. Jesszusom,...annyi emlekem van rola.
Ha meghalok, akkor hal meg nagayanyam is,...mert mar senki nem emlekszik majd ra/rola.
Hat,...ilyen az elet.
Elmulik. Es ez igy van rendjen.

@fiam:
Megbekeltel a sorssal, mert nem volt mas valasztasod. Soraidat konnyek kozott olvasom es tudom, hogy ram is ez var. Mert ez a NORMALIS. Szuleinket el kell temetnunk,...de nagy-nagy felelemmel nezek szembe az elkerulhetetlennel.
Bassza meg!
Ma jobban felek embernek lenni, mint eddig barmikor.

@Attilajukkaja: Akkor hasonlóan nevelkedtünk, csak az élmények voltak mások...
Annyit mondhatok, hogy ne félj. Nagyon rossz lesz, az biztos. Én üvöltöttem is, pedig amó
úgy csendesebb fajta vagyok. Úgy éreztem, a szívem kiszakad a helyéből. DE, ahogy írtad, ha nem is az eszemmel és nem is a szívemmel, de talán a génjeimmel éreztem-tudtam, hogy ez a NORMÁLIS. Szóval a természet ezt (is) nagyon jól kitalálta.
Annyit utazol, sokmindent látsz, például nagy vizet, kék eget. Én például az óceánt nézegetve döbbentem rá, hogy basszus, ez itt fogja nyaldosni a partokat, amikor én már emlék sem leszek... Ez, amilyen félelmetes volt, olyan megnyugtató is.
Lehet, hogy hülyének tűnik, hogy ugyanaz a dolog mélységesen elszomorít és felvidít, de én ilyen vagyok.
Aztán meg szerintem a szüleink a legjobbat akarják, az pedig az, hogy éljünk tovább és törekedjünk a boldogságra. Milyen szülő lenne az, aki nem ezt kívánná a csimotájának? A Tieid pedig meg pláne nagyon aranyosak és szeretnivalók lehetnek :) Ismeretlenül is minden jót kívánok nekik!

@fiam: @Attilajukkaja: Én még a koromnál fogva (és a fiatalos, korán szülő felmenőknek köszönhetően)nem kerültem túl közel az általatok leírtakhoz, nálam még csak nagyszülői szinten várható előbb-utóbb (remélem, még sokáig velünk maradnak) elmúlás, eddig kegyes volt hozám a sors, csak a nagyapámat veszítettem el, illetve a dédszüleimet, azok is fájdalmas, mégis más dimenziójú dolgok.
Felkészülni erre nem lehet, még, ha betegségből adódóan van időnk átgondolni a hátralévő időt...
Köszönöm a gondolataitokat, érzéseiteket! :)

@Enchantée:
Megjottel, Chanti? Milyen volt Gorogben?

Fiamnak sokmindenben igaza van,...de a halal temajaban nagyon nehez dulore jutni. A keletiek szerint, a mi kulturank nem is igazan alkalmas a felkeszulesre. Nem beszeluk rola, nem keszulunk fel ra, egyertelmuen elutasitjuk es tulzottan felunk tole.
Ha engem kerdezel, akkor nagyon jol latjak a dolgokat ezek a franya keletiek!

Fiam irta: "az óceánt nézegetve döbbentem rá, hogy basszus, ez itt fogja nyaldosni a partokat, amikor én már emlék sem leszek... Ez, amilyen félelmetes volt, olyan megnyugtató is."
Szerintem nagyon jol megragadta a lenyeget. Es nincs vele egyedul, mert egy alapveto, emberi osztont fogalmazott meg. A felelmet es a belenyugvast.
Talan ez az emberi let lenyege: megszuletunk, tanulunk, kuzdunk/kuszkodunk, hogy tovabbadhassuk a stafetat. A stafetabot pedig lehet egy gyerek vagy mas. Idealis esetben: gyerekek es valami mas :o)
Kinek, hogy sikeredik.
De a lenyeg, ha egyszer mar atadtuk a stafetat, onnantol a futasunk lelassul es, ha nem akarjuk, hogy a mogottunk futok belenkbotoljanak a kovetkezo korben, akkor el kell tunnunk a szinrol. Nem magunkat siratjuk, hanem a kovetkezo csapatnak drukkolunk ezzel.

Lehet, Chanti, hogy teged meg nem erintett meg kozelrol a tema,...de nincs ember, akit e tema ne foglalkoztatna.

"Felkészülni erre nem lehet"
Talan lehet. De azt gyerekkorban kell elkezdeni.

Elmondom neked, hogy 5-6 (?) eves voltam, amikor Nagymamam falun megengedte neha, hogy vele aludjak a keskeny agyan. Nagyanyamnak nem volt savanyu szaga ilyen kozelrol sem, ami engem megnyugtatott. Mas rokonok hazaban ugyanis gyakran ereztem valami "savanyu" szagot, amit nem szerettem. Nagyanyam szaga jo es megnyugtato volt. Nagymamamnak illata volt! Pedig semmi parfumot nem hasznalt. O csak egy paraszt volt. (Ezen a szagon azutan sokat filoztam, mert fontos tenyezonek tartottam, de erre most talan nem ternek ki.) Egyszer megkerdeztem Nagyanyamat, hogy fel-e a halaltol. Halkan, de kinevetett. Miert felne tole? "Mert az borzaszto!!!!!" - feleltem. A valasz: "Csak annak borzaszto, aki annak latja."

Annak idejen meg nem ertettem, de annak idejen boldogan aludtam el Nagyanyam mellett.
Ma boldogan alszom el, mert ertem, mit akart mondani ez a nagyon egysszeru asszony annak idejen.