Robbanásszerűen elszaporodtak a védett kárókatonák a stockholmi szigettengerben. A Stockholm belvárosától HÉV-vel és autóbusszal egy órányi útra fekvő Dalarö településhez közeli Skraken szigetecskén legutóbb 660 fészket számoltak meg.
A nagy kárókatona – más néven kormorán - csúnyán repül, satnyán lép, de a víz színe alatt játszva elkapja a halat.
A villámgyors mozgást úszóhártyás, izmos lábainak és erős faroktollainak köszönheti.
Tollait nem védi zsírréteg, ezért amikor jóllakott, kiáll egy sziklára a szárnyait szárítani.
A kormorántelep a kipusztult fák csonka ágairól, és a fölöttük csárogva köröző fekete seregről ismerhető fel.
A Skraken sziget úgy néz ki mintha tűzvész vagy atomháború sújtotta volna. A kormorán guanója hiába kiváló trágya, nagy mennyiségben pusztító méreg.
A büdös, csúnya és fülsiketítő módon rikácsoló „sáskahad” a 30 000 sziget közül eddig 22-őt ”intézett el”.
Régen halászásra használták a foglyul ejtett madarat. A nyakára előtte karikát helyeztek, hogy ne nyelhesse le halat.
"Amikor Magyarországon még nem csapolták le a vizenyős területeket és nem szabályozták a folyamokat, a kárókatona a "nádi emberek" egyik fontos segítőtársa volt. A pákász csónakkal evezett a nádasban, majd amikor alkalmas helyre ért, vízre tette a madarat. A madár nyakára bőrből való nyakkarikát helyeztek, arra pedig egy hosszú madzagot kötöttek. Miután a kormorán megfogta a halat, ösztönösen felhozta a felszínre a zsákmányt, de a nyakkarika nem engedte a madár torkát kitágulni, s ezért az a halat sem nyelhette le. Végül a pákász a madzagnál fogva visszahúzta a madarat a csónakhoz, a halat pedig óvatosan kimasszírozta a kormorán torkából."
Utolsó kommentek