@Attilajukkaja: "Mert a ferfiaknal sok mulhat egy jo zaftos pussszin!"

Akinél a feltét, annál (hogy milyen szavakat használok), annál a hatalom :-))

@fiam: Szíves és utólagos engedelmeddel áthozom a HSZ-n felvetett témát. Itt több szakértő fordul meg.

fiam: Szép napot![...] A segítségeteket kérem. Írok egy történetet, ahol három évtized után látja viszont egymást egy szerelmespár. A nőn jobban látszik az idő múlása, rosszabb körülmények között is élt, mint a férfi. Láthatja-e benne még a valaha volt karcsú derekú, hosszú hajú, üde bőrű szerelmét a férfi? Hogy látnak, hogy gondolkoznak erről a férfiak? (2011.11.04. 11:52)

@Zuzuka: Végre egy ártatlan hang! :-)))

@fiam: Egykorúak? Miért váltak el útjaik?

@skandikamera:
"Akinél a feltét, annál (hogy milyen szavakat használok), annál a hatalom"
Hat igen!!!!
A fozelek az alapja mindennek. Azt pedig a nok fozik meg/ki. A felte't adja meg a fozelek izet, savat-borsat.
De ehhez sincs sok kozuk a ferfiaknak.
Ez ennel egy sokkal osszetettebb problema.
(Csak akkor megyek bele, ha ezt valaki igenyli!)
A himek amugy altalaban tenyleg elinteznek mindent azzal, hogy felulkerekednek a dolgokon :o)
Nem tudom,... talan jo lehet a himeknek?

@skandikamera: Persze. Ha nem fáraszt, cipeld csak :)
Hogy miért váltak el? Mert a férfi elkövetett egy hibát (nem a nő ellen) és mennie kellett, s ha már met, akkor el az országból. Semmi kapcsolatuk nem volt egymással harminc évig, csak a vágyódás maradt a másik után. A férfinak mozgalmasabb és jobb élete lett, a nőnek nem.
Egyelőre ennyit.
És most várom a válaszokat :)

@Attilajukkaja: Nem főzeléket készítettem, hanem rakott kelkáposztát, csak ahhoz mindig teszek karfiolt is, úgyhogy igazából rakott kelkar volt és van nálunk, mert holnapra is maradt. Ha délután és vacsira is azt esszük. Ha nem azt, akkor még vasárnapra is jut :)
A kucorborsó leves az cukorborsó leves Fruskául :)
Igénylem a feltét bővebb kifejtését. Ahogy Mornmogi még hozzátenné: feltétlenül! :)

@fiam: Itt vagyok!
Eredetileg így szólt a tréfa:

Pincér jön, "Mit parancsol a kedves vendég?" felütéssel.
- Hozzon nekem egy tökfőzeléket.
- Feltéttel...?
- Feltétlenül.
A pincérünk izzadni kezd, de még megkérdi:
- Valami innivalót hozzá?
- Egy korsó sört.
- Milyen legyen a sör? Esetleg barna?
- Világos!

Na, most mihez kezd a pincnökünk ? :-)))
_________________________________________
A kérdésedre szerintem annyiféle válasz létezik, ahány ember és kapcsolat... :-)
És egyéb körülmények sem elhanyagolhatók. Mondjuk első... akármilyen viszonylatban, az sokat jelenthet. Viszont az "el az országból" a folytatásra lehet rossz hatással. Ha 30 évig éltek teljesen eltérő körülmények között, akkor a megértésben szakadék keletkezett.
Láttam ilyet a környezetemben - végül nem működött. És nem az "ami széttört nem forr össze" volt a legfőbb oka.
Meg volt olyan is, hogy valaki "kiverekedte" magának a gyermekkori szerelmét, aki akkor a korkülönbség miatt nem is figyelt rá. NEm volt szerencsés választás :-(
A vágyódás tárgya az emlékekben nem azonos a valódival, ezt se felejtsük. Idősebb embereknél előfordul az is, hogy valamit (ételről van szó) megkívánnak és vesznek belőle komolyabb mennyiséget. Aztán rájuk romlik. Előfordulhat ez kapcsolatokkal is...
Mindazonáltal, ha valaki valakit igazán szeret, és kellőképpen régen ismeri - akkor igenis, láthatja benne azt a tini kislányt, akit valaha megismert... És idővel - szomorú dolog - talán ő lesz az egyetlen, aki még képes ilyennek látni a társát. Csakhogy ennek a távollét nemigen kedvez.
És az embernek (asszonynak is) bölcsebb néha átgondolnia, érdemes-e vágyakoznia valamire - valakire :-P

@fiam:
"rakott kelkáposztát, csak ahhoz mindig teszek karfiolt"
???
Miert?
A rakott dolgok nalunk is mindig kiadosak. Mi is 2-3 napig esszuk oket :o)

"kucorborsó leves az cukorborsó"
Ezt valahol sejtettem.
De kerdesem minden anyukahoz, apukahoz es nagyszulohoz, hogy feljegyzik-e a gyerekszajat,...mert idovel fontosak lehetnek ezek az aprosagok!!!!

@Attilajukkaja: Az első gyermek aranyköpéseit egy darabig jegyzi az ember. Aztán egy idő után már nem. Olyan ez, mint a babanapló - a második gyermeké jó, ha fele olyan hosszú, aztán meg... :-)

Klasszikus szöveg:
Ha a gyerek kiköpi a cumit és az leesik a földre, az első gyereknél a szülő
- felkapja, sterilizálóban kifőzi, desztillált vízzel lemossa, kihűti - aztán félreteszi, mivel a gyerek már úgyis a harmadik cumijánál tart. (Több áll glédában a babaszatyorban.)
A második gyereknél
- felveszi, lemossa a bojler forró vizében, megfújja és visszateszi a gyerek szájába.
Minden további gyereknél
- füttyent a kutyának, hogy hozza vissza... :-)))

@Mormogi Papa:
"füttyent a kutyának, hogy hozza vissza.."
:o))))

Lehet, hogy szamodra az ilyen gerekszaj dolgok mar uncsi,..de en mindig orommel hallgatom oket.
De nem eroltetem a dolgot.
Azert koszi.

@Mormogi Papa: Köszönöm. Először happy endet szerettem volna, de, ahogy írod, nem lehet vagy nagyon kicsi a valószínűsége. A történet is íródik magától szinte... Úgy sajnálom szegénykéket, még én sem segíthetek rajtuk.

Igen, Murphy szülők is megírták már a cumis történetet. Mivel nálunk egy gyerek volt és nem volt kutyánk, ezért cumit sem kapott a lányunk, mert nem lett volna, aki visszahozza, ha eldobja :)
Nem tudom, miért, a cumi nálunk valahogy kimaradt. Az ujját sem szopta.

@Attilajukkaja: Azért teszek hozzá karfiolt, mert nagyon-nagyon szeretjük a karfiolt :)))
Igen, írtam a Fruzsi aranyköpéseit. Most is :)))
Lafatyolónak neveztem el, innen pedig az egyik oldalamat a neten :)

@Attilajukkaja: Félreértettél... dehogy unom :-) Csak egy idő után még a magaméit is feledem. Pedig azok közül is felírtam párat - csak nem tudom, hová tettem a cetliket :-)))

Ma reggeli agymenésem: Amerikába kivándorolt, özvegyekre utazó házasságszédelgő magyar elvetődött egyszer a nyugati partvidékre, és alapított egy várost. Ő úgy nevezte:
Lesz Vigasz.

@fiam: Nem szándékoztam beleszólni a cselekménybe. Nem mondom, hogy lehetetlen. Viszont, hogy tartós-e...

@Mormogi Papa: Az én gyerekszájamat már rég feledtem. Örülök, hogy Neked még vannak ilyeneid :)))
A Lesz Vigasz nevű kocsmát húsz éve megírtam - stipistopi. Mondjuk biztos előtte is már sokan, meg azóta is. De szeretem úgy képzelni, hogy én voltam az első. Neoex-et és Prevejt nem kifelejtve a sorból. És még helybefalu. Mást nem, de majd szólok, ha megint feltalálok valamit :)))
A cselekménybe meg csak szólj bele, mert a férfilelket ki ismeri, ha nem egy férfi :)))
Ezt a történetet most már közösen írjuk. A reménybeli könyvünkben fog szerepelni.
Sajnos tiszteletdíjat nem tudok felajánlani, sőt, lehet, hogy tiszteletpéldányt sem :(
De erről majd akkor, ha aktuális lesz és kiadódik valahogy.

@fiam:
"Azért teszek hozzá karfiolt, mert nagyon-nagyon szeretjük a karfiolt :)))"
Ertem. Fene az izleseteket!
(Mi is szertjuk, de csak modjaval fozok ilyet, hogy masnap a be'lgazak kepzodese ne zavarja meg a munkatarsaink lelki nyugalmat!)

"írtam a Fruzsi aranyköpéseit"
Utolag nem csak te fogsz orulni neki, hanem a lanyod is :o))))

Én fel sem tételeztem, hogy a nők ismerik a női lelket :-)))
Miért kellene nekem jobban ismernem - másokat ? :-P

@Attilajukkaja: Rímes-rémes szövegem erre:

Hogyha reggel jógázok,
Nem bántanak rossz gázok!

@Attilajukkaja: Az ízlésünk kifinomult. Bárki megmondhassa :)
Örül a Fruzsi, hogyne :) Tök jó, hogy boltban dolgozik, igaz, hogy a vevőket nem szereti, de nagyon jó történetei vannak :) Ott aztán minden előfordul, mint a Sanyi körzeti dokotor rendelőjébe'. Minden bajukat elmondják az emberek. Legutóbb egy férfit műtöttek aranyérre és arra keresett sokvitaminos pakolást a drogériában. A Fruzsi azt mondta, hogy még nem hallott aranyér-vitaminról, de, ha a kedves vevő tud ilyet, ne féljen megosztani vele :)
Szeretem hallgatni :))) Nem az aranyeres hapsit, hanem a Fruzsit.

@Mormogi Papa: Mondhatni, teljesen elbűvöltél! :))) Ezt meg fogom tanulni. Kívülről :)

@Mormogi Papa:
"dehogy unom :-)"
Akkor megnyugodtam!

"a magaméit is feledem. Pedig azok közül is felírtam párat"
He-he.
Biztosan jok lehettek! Megosztanal velunk egy parat? Vagy tul intim a dolog? Egy tavaszi nagytakaritasnal biztosan elokerulnek a cetlik!

"Lesz Vigas"
:o)))
Kar, hogy az olasz maffiozoknak jutott elobb eszukbe az egesz :o)
(Es hogy Fiam mar le is vedte a magyar nevet!)

@Mormogi Papa:
"Hogyha reggel jógázok,
Nem bántanak rossz gázok!"
Ez jo !! :o)))

Most kerem ugyanezt a versiket csaszarszalonnaval es brokkolival!

@fiam: Nem baj, nálam jut is, marad is :-) Sok minden ugrik be - sokszor a lehető leglehetetlenebb (:-) helyeken. Olyankor, mikor nemigen van módom lejegyezni. Mondjuk reggel - zuhanyozás közben. Ez elég gyakori.
A "Carry on, CowBoy" (Folytassa...) sorozatban hangzott el (magyarul):
- Aranyér a Medve-csapáson !
Kisrakás mondta, a Nagy Indiánfőnök a Saloon-ban. Persze mindenki otthagyott csapot-papot és (főként) poharat, üveget és rohantak ásóért-lapátért... azzal meg ki a hegyekbe. Ott aztán elgondolkodtak, hogy nem is tudják, van-e olyan csapás egyáltalán :-)
Közben Kisrakás szépen rendben megivott mindent, amit otthagytak :-)))
@Attilajukkaja: Mikor alkalmankéánt eszembe jut egy, megírom :-)

@fiam:
"még nem hallott aranyér-vitaminról, de, ha a kedves vevő tud ilyet, ne féljen megosztani vele"
Nem ismerem a Fruzsit, de ha en lennek a vevoje, biztosan tudnek 2-3 aranyer vitaminrol. Kup formajaban. Es kezelest is kernek tole :o)
Apropo. Hany eves is a Fruzsi?

@Mormogi Papa:
"alkalmankéánt eszembe jut egy, megírom :-)"
Az jo.
Ha nem irod le, az az orok enyeszete.
Azt hitted hajdanan, hogy nagyapakent kisebb lesz a felelosseged?

@Attilajukkaja: Hmmm... például karotin (C40H56 mint pre-vitamin: E160a) alap előfordulási formájában? :-P
(A fölösleges karotint a máj tárolja... ezért sárga a májunk ?)
Előre ki kell kötni, hogy rektális kezelést nem vállal :-) (Amúgy a betegség magában korántsem vidám dolog.)

@Mormogi Papa: Neked se a bokádat kell hűteni, az biztos :)))
A Folytassa...! sorozat nagy kedvenc. Szeretjük. Amúgy is szeretem az angol humort. Szerintem közel áll a magyarhoz. A svábhoz biztosan :))) NEM a némethez, a svábhoz :)))

@Attilajukkaja: Jobb, ha nem kerülünk a keze közé. Sokkal határozottabb, mint én vagyok, vagy mint az apja (ajjaj, pláne!). Márciusban volt 23 éves.

@fiam: Miért, megütöttem? :-P
Az angol humor gyöngyszemei közül külön érdekesek a más népekkel foglalkozók. Különösen az ír viccek :-)
De mi, magyarok se szorulunk segítségre ezen a téren. Se szeri, se száma a (például)
"Az angol, a francia, a német és a...." kezdetű történeteknek :-)

Kicsit távozom.

@Mormogi Papa: Nem, csak pörög ezerrel :)

@Mormogi Papa:

Beta-karoten vegbelbe?
Hm.
Nem vagyok orvos,...de ez akkor sem klappol.

"A fölösleges karotint a máj tárolja... ezért sárga a májunk"

Az enyem nem sarga, vagyis ne beszeljunk tobbes szamban :o)

A sargasagot a maj es az epefunkcio zavarai okozzak, mert azok nem kepesek a bilirubin nevu koztes termek uritesere.
Felesleges karoninokat a maj nem tarol.

"előre ki kell kötni, hogy rektális kezelést nem vállal :-)"
Viccesnek tunik,...de valahol igy van. Meg akkor is, ha fogaszatra mesz.

@fiam:
"Márciusban volt 23 éves."
Marmint ki? A Fruzsi?

@Attilajukkaja: Igen. Őt kérdezted, nem?

@fiam:
Jol ertettem?
Neked van egy 23 eves, felnott lanyod?

@Attilajukkaja: Nekem van egy.

@Attilajukkaja: Gyorsan utánaszámoltam. Annyi.

@fiam:
"Őt kérdezted, nem?"

Persze, persze.
De hogy lehet......?
De hogy lehet neked egy felnott gyereked, amikor meg mi sem nottunk fel egeszen ?

@Attilajukkaja: Hát ő már most idősebb, mint amennyinek most érzem magam... - ebben igazad van.

@fiam:

"már most idősebb, mint amennyinek most érzem magam."
Basszus :o)

Most elgondolkodom........

@fiam: Cumi és ujjszopás nálunk is teljesen természetes módon kimaradt, szerencsére. :)
@Attilajukkaja: @Mormogi Papa: Hihetetlenek vagytok! :DDD

Csak most, csak itt, csak @Attilajukkaja: -nak:
http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=288624544494452&id=100000407272464&ref=notif&notif_t=feed_comment_reply#!/photo.php?fbid=128033103915185&set=a.127662213952274.35687.100001254871618&type=1&theater

@Mormogi Papa: @Attilajukkaja: Apropo aranyér, a szomszédom boldogan tudatta, hogy cickafark ülőfürdővel kikezelte az aranyerét. Biztos ami biztos, a jövőre való tekintettel begyűjtöttem egy hullámfürdőre való cickafarkot.

Na és apropó limerik... és karotin. A Magyar badar című limerik gyűjteményt ajándékba kaptam. Innen idézek, a reggeli kávé mellé:

Dühösen kiáltott Réka:
"Lehetnél macsóbb is néha!
Mindig csak bók, puszi...
Hát mi vagy te? Buzi?!
Akkor már inkább a répa!"

(282-es limerik, Vadász Géza "Vágy a himsovizinmusra")

@fiam: Visszatérek a harminc éves interruptusz utáni találkozásra. Nem mindegy, hogy "milyen külföldre" távozott a férfi. Afrika vagy Amerika? Grönland vagy Pápua? Mint ahogy az sem mindegy, hogy tartották közben a (táv)kapcsolatot vagy a semmiből jelenik meg a férfi. A családi viszonyokat is fontos ismertetni. Függő-független... Mi teszi érdekessé az olvasó számára a történetet? Esély konfliktusra? Mi(lyen) lesz a vége a történetnek, amitől az olvasónak elakad a lélegzete? (Vagy a földön fetreng a röhögéstől.)

Hm...

Nem egy könnyű téma...

Rettenetes rossz elbeszélést olvastam egy vidéki kiszállásról. A férfi nézi a pincérasszonyt, az meg őt, hosszasan elméláznak a lehetőségen, aztán mégsem lesz semmi belőle.

@Hobbiszakács: Kívánom, hogy cickafarkas ülőfürdő közben olvasd halhatatlan művemet! :DDD
Bocsánat, ez olyan magas labda volt, hogy nem tudtam nem leütni!
Nevetni nem lehet a történeten.
Sehogy nem tartották a kapcsolatot. A férfi Kanadából megy "haza". Sosem nősült meg, de voltak barátnői. A nőnek rajta kívül senkije nem volt.
A vége egyelőre olyan, hogy inkább kiakad, mint elakad az olvasó lélegzete, ugyanis nyitva hagyom, nem zárom le.
Ha van valami, amit regénynél, filmnél utálok, az a befejezetlen történet. És most tessék, velem is megesik. Megesett nő lettem...

Az említett mélázásos sztori olyan ismerős. Filmben nem dolgozták már fel?

@fiam: Most értem rá végigolvasni mindenkit, és bár lemaradtam kicsit, azért hozzáteszem a magam kósza gondolatait.
A pasik általános lelke..
Nincs olyan.Van észjárásuk és vannak ösztöneik.
Az bizonyos szintig egyformán működik.
De a lélek, akár csak a csomagolása egyedi darab.
Abból nem lehet kettő egyforma.
30 év elteltével már csak az "egyszervolt" szerelemről lehet beszélni.
Ami mára abból megmaradhat, az a vágyakozás az elérhetetlen után.
Vagy csak az egyszerű nosztalgia.
Mert a vágyak nem öregszenek.
És sok pasit igazából azok éltetnek.
Nem mesét írsz, azt tudom, tehát a vége
a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" szöveg nem lehet.
Nem is hollywoodi történet lesz, hagyd el a Happy Endet.
Legyen a történet olyan, mint az élet.
A vágyak maradjanak beteljesületlenek.
Az emlékek pedig maradjanak meg szépnek.
Egyszer találkoztam össze egy régi nagy szerelmemmel.
Úgy több mint húsz év után. Én meg közelről figyeltem.
Könnyen tehettem, engem senki nem ismer meg..
Kerestem benne a múltat, és semmit sem láttam belőle.
Átalakult a külseje, és a szeme már nem őzikére emlékeztetett.
Hangja sem volt már olyan, mint ahogy itt bent hallottam.
És egyszer csak egy ismerős mozdulattal a haját hátrasimította, és kibukkant a füle.
Az az egy volt pontosan olyan ,mint amire emlékeztem.
Elálló és kajla, mint régen, ahogy szerettem.
De nem is szóltam, nem köszöntem. Ugyan minek.
Tudtam róla ki lett, hogyan él és hány gyerek várja odahaza.
Visszasoroltam a helyére, a régi szép emlékek közé a polcra.
Van olyan, hogy egy pasi sokáig vágyódik valami vagy valaki után.
És úgy hozza , na nem a sorsa, talán inkább a véletlen, hogy
szembetalálja magát a lehetőséggel. Ott van előtte egy lépésnyire, egy
karnyújtásnyira.De egyetlen pillanat alatt eldönti, és nem lép.
A kezét pedig ki sem nyújtja. Mert felméri magában, hogy jobban hiányozna
neki a mindennapi vágyakozás, amit elvesztene akkor, ha nyúlna és lépne.
Sokszor fordulunk meg a cél előtt ugyanilyen okok miatt.
A történet végére nem kell drámai fordulat.
Abból ebben a világban már úgy is túl sok van.
Csak mindenki menjen a maga útjára.
Ahogy azt megtesszük úgyis naponta..

@Stegal: Nagyon szépen köszönöm!
Ilyen szépet már rég olvastam.
Olyan nagyon szerettem volna, ha boldog véget ér a történet, de nem lehet. Igazad van, igazatok van. Ezért vacakolok már napok óta. Szurkolok nekik, mégsem lehetnek boldogok. Persze tragédia se legyen, mert az megint túl sok, túl giccses. Elég dráma az, hogy elment az életük a másik nélkül.

Eddig egy olyan történetet írtam, ahol sok év után egymáséi lettek, de annak meg tragédia lett a vége. Mennyire érzi az ember, hogy ki kell egyenlíteni a számlát, nem lehet mindig kapni (ahogy veszíteni sem).
Ha érdekel, ez az (a könyvben is benne lesz, kicsit aktualizálva):

lafatyolo.blogspot.com/2009/08/kesei-eskuvo.html

Köszönöm még egyszer, igazán megnyugtató, hogy a férfiak is hasonlóképp éreznek, mint a nők. Nem is vagyunk annyira különbözők...

@Stegal: Igen, néha jobb megfordulni a cél előtt, mint hasraesni utána.

@fiam:
"A nőnek rajta kívül senkije nem volt."

Úgy-e ilyen csak a mesékben van?

De ha van - annak idején vénkisasszonynak hívták - a tetszeni vágyás, a csinosítás nem tartozik a főbb érdeklődési körébe...

Maga a felállás nem ismeretlen számomra, mármint a 30 éves távlat, de nincs "nyitott ügy, amire nosztalgiával gondolhatnék csupán néhány kisebb-nagyobb lezárt történet. Majd, ha az emlékgyűjtés ideje lejár, akkor előveszem, leporolom őket, nem lesz olyan nehéz elviselni az idő múlását. (A bajusz alatti somolygás kevés energiát igényel.)

@skandikamera: Nem, nemcsak a mesében van ilyen.
Igen, nem a csinosítás tartozott a fő érdeklődési körébe.

Úgy látom mi, hasonló korúak, őrzünk édes vagy keserű titkokat ott mélyen, belül...

@fiam: Ühüm... Egykori - és atyai - barátomtól tudom azt, hogy "akinek nincs titka, az nem ember."
:-)

@skandikamera: :)

Megszületett a MŰ.
Nem nagyon merem elolvasni...

@fiam: Felhívás egy aranyeret megelőző, oltásnak is beillő cickafark ülő-hullámfürdőre...? Nem hittem volna, hogy ilyen hamar sor kerül rá. :-)))

Komolyra fordítva, ha ez a hátsó gondolat, akkor szívesen elolvasom, de a novemberi krónikus idő- és térhiány miatt nem igér(het)ek konstruktív észrevételt...

:-(

@skandikamera: Küldöm :)
Elég, ha annyit írsz, hogy hű, ez nagyon jó!
Már ha hű, de nagyon jó.

"Komolyra fordítva, ha ez a hátsó gondolat..."
Ez most nem az ülőfürdőre vonatkozott, ugye? ;-)
"A nőnek rajta kívül senkije nem volt."
Igen, ismertem ilyen hölgyeket is; az okok különbözők voltak. Miként a kor is, amiben éltek. Ugyan nem voltak rokonok, de... kettejük esetében az volt az ok, hogy a "társadalmi" vagy "rangkülönbség" választotta el őket. Pedig nem is klasszikus dráma hőse9i voltak, ahol a "Devoir" áll szemben a "Passion"-nal - azaz a kötelesség az szenvedély/érzelem ellen...
De volt olyan is, aki "nős embert" szeretett, de többre becsülte magát egy házasságtörésnél.
Tempora mutantur...

@Mormogi Papa: Méghozzá milyen gyorsan...
Azt vettem észre magamon, hogy a régi - múlt század eleji-közepi - filmeket alig bírom megnézni. A vígjátékokat kivéve, mert azok ma is frissek, üdék, zseniálisak. De amikor Jávor Pálnak vagy a kor szépfiúinak elkezdenek bazsalyogni a hölgyek és drámáznak, hogy megcsókolják-e őket vagy sem, attól már én is zsabalyogni kezdek. Pláne, hogy jóval elmúltak húsz évesek...
Pedig valamikor, úgy harminc évvel ezelőtt az én ideálom is a hűséges, moralizáló nő volt. Most is az lenne, ha az idők és a körülmények nem változtak volna.
A bökkenő az, hogy én továbbra is hűséges vagyok és moralizáló :) Elmúlt rendszer csökevénye vagy mije :D

Nem akarom ismételni magamat, de jó olvasni Titeket ... :)

Stegallal nagyon is egyetértek, hogy nincsenek sablonok a férfi lélek terén. Én nagyon tisztelem a férfi lelket, a "közhiedelemmel" ellentétben "elszántabbnak" színesebbnek és mélyebb érzelműnek érzékelem, vélem a női léleknél. Nyilván az általam tapasztalt körből tudok meríteni.

Van egy pesti szingli barátnőm. Már negyven elmúlt. Olyan stewardess alkatú, nagyon magas, csinos, nem szép, de nagyon helyes, karakteres arcú. Felső vezető egy idegenforgalmi cégnél, több nyelv, több diploma. Néha (idővel szinte állandóan) rettenetesen nyomasztja, hogy nem talál magának - megfelelő(?) férjet. Pedig aktív. Ismerkedik, jár társaságba.

Múlt évben rátalált egy férfira egy közösségi oldalon, akivel úgy 15-20 éve szerelmi viszonya volt Albániában. Akkor éppen a Malévnál volt repülőjegy eladó, hirtelen kellett néhány hónapra valaki a tiranai kirendeltségre, és ő ment.
Megismerkedett egy fiatal diplomata férfival az irodában, kellemes, szenvedélyes szerelmi viszony alakult ki köztük. Ismerem az ott zajló történetet, filmbeillően ideális és szenvedélyes kapcsolat-együttélés volt néhány hónapig.
Utána a barátnőmet hazatapsolták, úgy volt, hogy találkoznak, hiszen a férfi gyakran utazott. Leveleztek, de végül nem találkoztak, majd ez is elmaradt.

Szóval, csaknem 20 év után rátalált a barátnőm - éppen egy szóra sem érdemes szakítás után, nem is a szakítás, hanem az alapból vett - párkapcsolati sikertelenség nyomasztó érzésének állapotában. Látta, hogy a férfi azóta is nőtlen, évek óta Washingtonban teljesít szolgálatot.
Írt neki, a pasi teljesen odavolt ettől, azonnal megbeszélték, hogy találkoznak. Rita kért magának egy jegyet, elutazott Washingtonba egy jó hétre.

A pasi is egészen jól tartja magát, jó állása, szép lakása, párkapcsolata éppen nincs. Családot nem alapított.

Mivel a pasi nem vett ki egy hét szabadságot, a barátnőm volt egyedül otthon nála. Kitakarított, pakolászott, mert nem volt elégedett az agglegény körülményekkel. Szeretkezés után nem tudtak igazán együtt aludni, így egy-két nap múlva, "utána" külön ágyon aludtak.
Kellemesen telt el a hét, amiben mindkét részről megvolt a "nagy találkozás" izgalma, az egymásra találás, az életükben bekövetkező nagy fordulat lehetősége.
Az utolsó napon kedvesen elköszöntek egymástól azzal, hogy jó volt újra találkozniuk. Pont.

Nem is tudom - én nyilván nem vagyok író - de ha írnék, akkor vagy a saját életemből ragadnék ki egy történetet, amit vagy valójában, vagy úgy írnék meg, ahogy szerettem volna, hogy történjen.
Vagy. Egy olyan fiktív történetet, ami valami miatt konkrétan körvonalazódott bennem.

Szerintem bárhogyan alakulhat az életük a két találkozás között, ahogyan az író szeretné. Attól mert a keret adott, közte bármi megtörténhet.

Én magam szeretem lezárni a "régi történeteket" nem gondolom, hogy vissza lehetne hozni régi, más környezetben kialakult érzelmeket. Viszont szeretem megtartani magamban a varázsukat. Így sem nem happy end sem nem dráma, a találkozás egy régi szerelemmel ...

Nem hiszem, hogy csak egy szerelem lehetséges az életben, így ötven felé, már egészen biztosan tudom, hogy én magam egynél többször is voltam. A szó legkimerítőbb értelmében szerelmes. Mind "kalandos" szerelem volt, sok drámával, mégis mind kedves nekem és boldoggá tesz - a mai napig, hogy átéltem, átélhetem.

Emiatt nem igazán vagyok fogékony az életünk egyetlen szerelmére kihegyezett történetekre ... bár megkapóak (és jól dramatizálhatóak), de szerintem ez túlzottan egyszerű megközelítése a szerelemnek, hogy csak egy igazi lehet ...

A lélek valóban sokféle - azért ajánlom figyelmetekbe Federico Fellini filmjét (többet is :-) La Città delle Donne.
www.youtube.com/watch?v=UbgF1cLs5pk&feature=related
Ami a Nyolc és fél-ben (Otto a mezzo) olyan szépnek tűnt...
www.youtube.com/watch?v=aCXlovPkL0U&feature=fvwrel
az kísérteties látomássá változik néha...
Csak vigyázz, mit kívánsz! :-)))

@nemvagyokmesterszakacs: Tetszik az, ahogy látod a "dolgokat". Író engedje el a fantáziáját, ne ragaszkodjon a (szomorú) tényekhez, legalább az alkotásban valósuljon meg a dédelgetett álom.

A barátnő esete a húsz év megszakítás utáni kapcsolatfelvevéssel - különösen a különalvás igénye - a valóság. Minél inkább benő a fejelágy, annál magasabb az elvárás és annál alacsonyabb a tolerancia, a megalkuvásra való készség, amin a lassan foszló rózsaszín köd sem tud javítani.

(Időhiány miatt befejezem, de lehet, hogy visszatérek rá.)

@skandikamera: Van, akivel vele születik a "különalvási igény" :-P
Inkább a kompromisszumkészség egyre növekvő hiányát vetném föl. Az "Én, csak én, csak én!" reklámok agyunkba-gyömöszölte hidegségét... Az indivíduum felmagasztalását és a közösség elértéktelenítésének szándékát.
Persze ez is nézőpont kérdése, ugye?...

Egyetlen dolog van, ami finomabb felmelegítve
- töltött káposzta a neve..
Más esetekben talán sosem jó a vége.

@Mormogi Papa: :-)) Azt a cickacifántos hátsó gondolatát neki!! :-))))

@Stegal: Igaz, de a reménnyel mi lesz?
:-)

@skandikamera: Az biza csalfa és vak, de ő hal meg utoljára.

@Mormogi Papa: Az önzés pótcselekvés, mely a szociális kompetencia hiányából és a környezet elutasításából táplálkozik. Inkább arról van szó, hogy fiatal korban nincs (annyi) faksznija az embernek. És a legfontosabb: kevesebb paraméternek - anyagi, társadalmni körülmény, műveltség, stb. - kell teljesülnie egy sikeres kapcsolathoz. Megteszi a csinos "pofi", vagy a dagadó bicepsz is...

@Stegal: Az se semmi :-)

"Mindennek meg van a maga ideje" - kedvenc gondolat Anna és a király történetéből.

A párválasztásban is. Se korán, se későn. Ekkor már szorul némi értelem is az emberbe és még nincs számottevő fakszni sem. Nagyobb az esélye, hogy működjön a kapcsolat, akár egy életen át.
A család intézményének működtetése gazdasági, politikai és vallási szempontból is nagyon racionális igény, hogy a világban rend legyen.
Természetesnek tartom, hogy az egyed elsősorban érzelmi alapon válasszon párt magának, hiszen az ember egy érzelem - és vágy - központú lény.
Mégis azt gondolom, hogy a "rendszer" nem azt várja el, hogy az érzelem örökre megmaradjon, sokkal inkább azt, hogy az intézmény működjön.
Persze nem könnyű, valamint megfelelő erkölcsi érzékenység és intelligencia kérdése, hogy az ember lelke szabad maradjon, de a család és szűkebb értelemben a házasság intézménye "sértetlen" maradjon.
Szerintem, ha így működne a világ, akkor kevesebb pártalan ember volna, és kevesebb szétszakadt család.

Nem az első és nem is az utolsó szerelem az életemben a férjem. Egykori szerelmem, (házas)társam és a gyermekeim apja. Nem is alszunk már egy hálószobában. Akár lehetnék boldogabb egy másik férfi mellett, de nem üldöz az utópia ... Igyekszem kihozni az érzelmi és gyakorlati életemből is a legtöbbet, amire képes vagyok. Értékelem, hogy van "igazi" életem, ahogyan én magam, az élet folyása sem hibátlan.

A tál cseresznyéből mindig a legszebb szemet kell megenni, így egy tál szép cseresznyét ehetünk. Ha mindig a legcsúnyábbat választjuk, akkor egy tál csúf cseresznyét ettünk.

Micsoda életek!

Ha ritkásabban vagyok, azért van, mert gőzerővel dolgozom. Olvaslak Benneteket, de bővebben nem tudok elmélkedni pár napig.

Mondják, azért a kivételek mindig szabályokat erősítenek.Mivel bulvárhíreket már itthon nem olvasok el, épp most találtam egyet..
www.dailymail.co.uk/femail/article-2058199/Childhood-friends-met-holiday-France-marry-meeting-chance-18-years-later.html

@fiam:
Igazabol csak most neztem meg a lanyod kepet. Tenyleg egy nagyon jol sikerult gyerek.
Remelem, O is igy erzi :o)))

@skandikamera:
"három évtized után látja viszont egymást egy szerelmespár. A nőn jobban látszik az idő múlása, rosszabb körülmények között is élt, mint a férfi. Láthatja-e benne még a valaha volt karcsú derekú, hosszú hajú, üde bőrű szerelmét a férfi? Hogy látnak, hogy gondolkoznak erről a férfiak?"

Nagyon erdekes feladat. Ilyen meg nem volt. Igaz, nem nekunk cimezted, de lathatoan tobben is elgondolkoztunk rajta.

Az en verziom, hogy a ferfi latja csak igazan a noben azt, amirol O mar regen megfeledkezett. A no haja meg mindig hosszu, csak mar ritkabb es makosabb. Sok mindenen van tul, es mar nem is igazan tekinti magat nonek. De viszonylag jol tartja magat. Nem is erdekli az egesz, amig ujra nem talalkozik regi szerelmevel. A ferfi is nehez napokat elt at, frivol es nemtorodom elete nyomait rajta is meglatni. Gazdag, de mar nem oltozik olyan valasztekosan, es a fogai is picit el vannak hanyagolva. Egyikojuknek sem jutott volna az eszebe ujra kezdeni barmit is,...de furcsa hurok pendulnek meg bennuk. A ferfi kepes elhitetni a novel, hogy meg mindig szep, es ezzel sajat enjet is ujraepiti. Olyan hitet, onbizalmat ebresztenek egymasban, amirol reges reg azt hittek, hogy mar nincs is ra szukseguk. De most, hogy ujraelnek valami regen elfeledett dolgot, ujra hinni tudnak a boldogsag halvanykek madaraban. Termeszetesen ujra egymasei lesznek, es az egyuttleteik meg hevesebbek, erzelemdusabbak, mint annak idejen voltak. A no sokkal szemermesebben adja oda magat, mint fiatalkoraban, de a ferfi csak batoritja, mert mara mar tudja, hogy O volt az igazi. Soha nem fogja megmondani a nonek, de tudja, hogy hibat kovettek el, amikor annak idejen elvaltak (a szerzo donti el, kinek a hibajabol). A ferfi oszinten lelkesedik a noert, pedig az sokaig nem hiszi el,hogy megfogyatkozott ba'jai ellenere is vagyakat tud gerjeszteni egy ferfiban.
A boldogsag TELJES, de persze nem tarthat sokaig. (Itt kulonbozo megoldasok johetnek szoba.) De a vege, hogy mindketten ujra visszacsoppennek a maguk kis valosagaba, mizeriajaba, mintha semmi sem tortent volna. De a gondolataikban mar tudjak, hogy ok most is eppen olyan szepek es kalandvagyoak, mint annak idejen voltak. Hogy az ido semmit nem fogott a lelkukon, csak a testuk oregedett meg. Hogy barmilyen rosszak is voltak eletukben, senki mast nem csaltak meg igazan, csak az idot.
Fuggggony!

Ja, a ferfi tovabbra is magara marad. A no meg persze visszamegy az unokaihoz :o)
He-he.

@Hobbiszakács:
"Biztos ami biztos, a jövőre való tekintettel begyűjtöttem egy hullámfürdőre való cickafarkot."

Hullamfurdo? Jol hangzik. Nem tudom, ki az a cicka, de johet a furdobe!!!!!

@Stegal:
Toled ennel szebbet es oszintebbet meg nem olvastam!!!! Es ezt dicseretnek szantam, mert megbolygatta sekely lelkivilagomat.
Nagyon egyutt tudtam erezni azzal, amit irsz.
"Ami mára abból megmaradhat, az a vágyakozás az elérhetetlen után. Vagy csak az egyszerű nosztalgia."
Igy van. Nagyon ritka az olyan, hogy ugy nezzunk vissza valakire, hogy ne csak a regmult szepsege jusson eszunkbe. De megis vannak csodak. Felelevenedhetnek (hijj, be szep magyar szo!)olyan erzesek, amelyeket az illeto puszta latvanya huz elo a lelked legmelyebb bugyraibol. Olyan erzeseket, amiket mar regen eltemettel magadban, de igazabol mindig is ott eltek benned.
Azert mondom, mert velem megesett.
A lelek utjai kifurkeszhetetlenek (masik gyonyoru magyar szo!).
Van, hogy az ember tenyleg ugy nez vissza a multra, az azt megszemelyesito ffra/nore, mint aki altal elszalasztott valamit. Utolag mar tudja, erzi, hogy hibat kovetett el, mert nem azon a masikon mulott a dolog.
Nem mondom, hogy gyakori az ilyesmi,...de bizony megesik.
Az igazan erdekes az, amikor 30 ev utan sem egymast okoljak az emberek a sajat kudarcukert. Ilyenkor szamit egy igazi revelacionak egy ujabb talalkozas.

@Attilajukkaja: ...tudom, tudom!, én voltam az egyik "nevesített" címzett, csak tegnap -munkahelyen, ebéd közben- olvashattam a "megszólíttatást" és a ti hozzászólásaitokat. Mivel Bea lezárta elképzelt történetét, már nem tartottam "közérdeklődésre" érdemesnek az én reflexióimat, így "privátban" küldtem el számára...
@nemvagyokmesterszakacs: ...irigyellek párkapcsolati filozófiádért, de főleg annak megvalósításáért! Gondolom, nem egyszerű a "kivitelezés" -sokszor áldozatot, megalkuvást, lelkierőt, kényszerű lemondásokat, rengeteg energiát kíván tőled, hogy élhesd "igazi" életedet... Szurkolok neked, kívánom, hogy mindig szabadnak érezhesd magadat...
Jaaaa!, és irigylem a cseresznyés tálad cseresznyéit is, elsőtől az utolsóig... :))

@spájzcetli:
"privátban" küldtem el számára..."
Ezt kirekesztonek tartom es kovetelem, hogy velunk is osszd meg!!!
A koveteles szot persze nem gondoltam komolyan, de nagyon szepen kerlek, hogy velunk is osszd meg a te sztoridat!!!!!
Mert megerdemeljuk!

@spájzcetli:
"és irigylem a cseresznyés tálad cseresznyéit is, elsőtől az utolsóig..."
Ez felert egy vallomassal :o)

@Attilajukkaja: :)) ...mivel "privát" küldtem, nem volna illendő levéltitkot "teregetni", de felhatalmazom Beát -amennyiben ő is úgy gondolja- tegye közzé reflexióimat... :))
@fiam: ...nyugodtan másold ide, nincs szégyelleni és takargatni valóm - e tárgyban... :))

@Attilajukkaja: ...mit tagadjam, nem volna ellenemre elvegyülni abban a cseresznyehalmazban!... még ha az négy szemből is állna... :)

...eddig türelmes voltam, de most már feladom! - nem működik a lev.rendszerem... :((((((

@spájzcetli:
OK! Kivarom, mig Fiam reagal a felkeresre :o)

"nem volna ellenemre elvegyülni abban a cseresznyehalmazban!"
Ez mar tobb egy vallomasnal.
Kivanom, hogy minden lady valassza ki a maga cseresznyejet, es legyen az szamara a legszebb, a legedesebb gyumolcs.
Neked pedig azt kivanom, hogy legyel te a legtokosebb cseresznye (a kepzavar ne zavarjon meg)!

@spájzcetli:
"eddig türelmes voltam, de most már feladom! "
Ja! Es meg sok turelmet is kivanok, mert arra mindig nagy szukseged lesz :o)

Szép estét, vagy inkább már éjszakát!

Sajnos most sem érek rá nagyon, pedig de írnék a fentebb írtakra!
Most "csak" teljesítem a kérést, bár meg kell mondjam így nem érzem magam kivételezettnek... :)))
Nos, Spájzcetli leveléből:

"...én azon szerencsések közé sorolhatom magamat, kiknek „beteljesedett” a szerelme, együtt élhetek –több mint húsz éve, házasságban- választottammal(?), így csak hipotéziseim lehetnek, mit is tennék férfi regényhősöd helyében. Egy, pontosabban, kettő egészen biztos nem történhetne: meglátva szerelmemet, nem mennék át az utca túloldalára, és találkozásunk esetén nem kérném meg a kezét! Egy ölelés, kis udvarlás, kezének simogatása még „beleférne” a találkozásba,… talán a vérem is pezsdülne, idő teltével vágyam is ágaskodna,… aztán ki tudja?!... :)) Ha valóban szerettem - akármilyen rég volt is, külsőleg akármennyire is meghorzsolta az idő!-, ebben a helyzetben puha léptekkel, szinte észrevétlenül visszasomfordálnának a hajdan volt érzések…"

Annyit még hozzátennék az én történetemhez, hogy egy ismert irodalmi mű ihlette a keretet, s a történetnek van valóságalapja, bár azért "nem úgy volt", ahogy leírtam :)

@Attilajukkaja: ...hogy kicsit "komolyodjunk": www.hamvasbela.org/szavak/cseresznye.html
@nemvagyokmesterszakacs: …bocsánatot kérek, ha tegnap esti évődésemmel túlléptem volna az itt „szokásos” társalgási nexust és érzelmi magánszférádat sértettem volna. Nem volt szándékomban... Mentségemül(?) szolgálhat, hogy már nagyon későre járt, egyedül voltam,… és a „labdát” is magasra löbbölted… Talán nem volt elegáns tőlem… :(( Megkövetlek...

"...én azon szerencsések közé sorolhatom magamat, kiknek „beteljesedett” a szerelme, együtt élhetek –több mint húsz éve, házasságban- választottammal(?), így csak hipotéziseim lehetnek, mit is tennék férfi regényhősöd helyében. Egy, pontosabban, kettő egészen biztos nem történhetne: meglátva szerelmemet, nem mennék át az utca túloldalára, és találkozásunk esetén nem kérném meg a kezét! Egy ölelés, kis udvarlás, kezének simogatása még „beleférne” a találkozásba,… talán a vérem is pezsdülne, idő teltével vágyam is ágaskodna,… aztán ki tudja?!... :)) Ha valóban szerettem - akármilyen rég volt is, külsőleg akármennyire is meghorzsolta az idő!-, ebben a helyzetben puha léptekkel, szinte észrevétlenül visszasomfordálnának a hajdan volt érzések…"

"Nem az első és nem is az utolsó szerelem az életemben a férjem. Egykori szerelmem, (házas)társam és a gyermekeim apja. Nem is alszunk már egy hálószobában. Akár lehetnék boldogabb egy másik férfi mellett, de nem üldöz az utópia ... Igyekszem kihozni az érzelmi és gyakorlati életemből is a legtöbbet, amire képes vagyok. Értékelem, hogy van "igazi" életem, ahogyan én magam, az élet folyása sem hibátlan."

@spájzcetli: Számomra a két "történet" sok hasonlóságot mutat. Az első az idealista, a második a realista megfogalmazása.
A Te történetedben érzek egy kis csúsztatást is az idealista "előadásmód mellett"... realista megfogalmazásban:
Bár nagyon szerencsés vagy, hogy a beteljesedett szerelmeddel élsz, de nem Ő volt az egyetlen, és talán nem is az utolsó. Egy régi szerelmeddel - még ha meghorzsolta is az idő - simán beleférne egy kis etyempetye, még ha a kezét nem is kérnéd meg.
Ezzel az életfilozófiával nem kétlem, hogy "tökéletes" házasságban tudsz élni ... :))

Bár én a saját életemről meséltem, Te pedig csak egy hipotézist tártál elénk (?)...

Az érdekelne, hogy melyik megszólításomban - gondolod - hogy túllépted az itt szokásos társalgási nexust?!
Azért szeretek itt (és Stegalnál) beszélgetni, mert nem érzem/gondolom hogy "viselkednem" kellene, vagy "megválogatnom" a gondolataimat vagy a szavaimat ...
Kellenek fórumok, ahol a realista, őszinte megfogalmazások is beleférnek ...

Az alapkérdéssel/történettel kapcsolatban pedig: ... ha a tanulság/csattanó/ katarzis nem a végszóban van, akkor nyilvánvaló, hogy a töltelék folyamán kell erre "rátalálni".
Például.
Ígéretes, őszinte, szenvedélyes szerelem, de az élet elsodorja egymástól ezt a két embert. Ez a férfi "hibájából", döntéséből következik be. Erről a nő nem tud.

Amikor már nincsenek együtt, kiderül a nő gyermeket vár. Sokat tépelődik elveteti, de többé nem lehet gyereke. Mindkettőjük életét megpecsételi ez. A férfiét öntudatlanul, a nőét pedig nyilvánvalóan. Egyiküknek sem sikerül teljes életet élniük - külön-külön. Bár a férfié "sikeres" élet, mégsem talál párjára. A nő belekeseredik a tudatba, beleszürkül az életébe.
Találkoznak, kiderül, hogy bármennyire szerették egymást, egy-egy döntésükben örökre kárhozatra ítélték egymást, ugyanis így, hogy kiderült az igazság, már az esetben sem lehetnek boldogok, hogy újra egymásra találtak. Nem haragszanak egymásra, hiszen mindketten hibáztak. Egy utolsó szerelmes csókkal elköszönnek egymástól és eltűnnek a ködben, mint a Casablankában a repülőtéren ...

Persze lehetne csak a férfi a hibás ... a nő szülés közben elveszíti a gyermekét, ezért nem lehet többé gyermeke ... a találkozáskor ez kiderül, a férfi összeroppan, a nő már nem, hiszen ezt régen megtette ... persze ez igencsak nősoviniszta megoldás volna ... :)

A "gyerek" motívum persze kiváltható valami mással ... a lényeg, valami fontosnak az ellehetetlenülése, ami nem csak mindkettőjük életét árnyékolja be, de azt is, hogy amikor újra találkoznak a történetük boldog véget érhessen ...

Elmesélek egy sok-sok éve hallott történetet. Mondhatnám viccnek is, de igazából inkább filozofikus mese.
Idős, majdnem nyugdíjas korú hölgy mesélte nekem, aki akkor még harminc se voltam. Íme:

Ki volt az öt legfontosabb zsidó ember?
Első Mózes: Ő adta a Törvényt.
Aztán jött Jézus: Ő a szeretetet.
Jött Kant, Ő a tudatot,
aztán jött Freud, Ő az altudatot
és végül jött Einstein és azt mondta:
Minden relatív...

S hogy ezt miért mondom? Mert az ember minden esetben utólag állítja, hogy ez vagy az a szerelem volt az életében a legnagyobb, legfontosabb, vagy az első... Mert bizony mondom: még az első is megítélés kérdése :-)

@nemvagyokmesterszakacs: „Bár én a saját életemről meséltem, Te pedig csak egy hipotézist tártál elénk (?)..”
… Én is a saját életemről meséltem, és az akkori érzéseimet fogalmaztam meg Beának, és az ehhez az érzéshez társítható „hipotéziseimet”!... A holnapról neked is csak elképzelésed lehet: elgondolhatod, bizonyos élethelyzetekben mit szeretnél tenni, mi volna a kívánatos, célravezető, ne adj Isten ésszerű. De ezeket itt és most gondolod. Hogy „holnap” (holnapon több éves távlatit is érthetek) mit teszel egészen pontosan, nem tudhatod, mások lesznek a külső és belső „körülményeid”, mint most, amikor elképzeled!... Az idővel együtt az anyagi- és lelkivilágunk is „folyik”… És mint tudjuk, kétszer ugyanabba a „folyóba” nem léphetünk… Legfeljebb visszatekintve emlékezhetünk rá, milyen is volt „akkor” …

Azt hiszem, én ebben a tekintetben többszörösen is kilógok közületek a sorból, de megható olvasni Titeket!!!
Beus történetét tekintve csak egy halovány másolattal tudok szolgálni saját élethelyzetemből... Mikor idén tavasszal újra találkoztam Exemmel, közel 10 év után, mivel mostanra ő is szabaddá vált, úgymond "randiztunk" egyet. És igen, benne volt a lehetőség, hogy felelevenítsük azt, mi rég elmúlt, tisztáztunk teljesen őszintén, és talán kegyetlenül is régi sérelmeket, aztán mosolyogva, felszabadultan elköszöntünk egymástól, immáron véglelegesen lezárva a múltat. Ez a találkozás segített helyre tenni a dolgokat. Van még egy személy az életemben, akivel hasonló katarzis lenne a találkozás és véglegesítés, csak úgy érzem, benne sincs elég erő, hogy személyesen megtegye ezt...

És csak még egy gondolat erejéig: amíg a 30 év alatt bizonytalanságban éltek, a "mi lehetett volna, ha" állapotában, éltette őket a remény, a bizonytalansághoz néha azért ragaszkodik az ember, mert abban benne él egy szikrányi remény is, hogy talán... Mikor a találkozásukkal ez a remény szertefoszlik, egy álom tűnik el, és kitisztul az ég, de a látvány nem mindig kedvező a kíváncsi szemek számára, mert már annyira hozzászoktak a ködhöz, hogy vakítja őket a fény...
Nem tudom, melyik jobb, a bizonyosság, vagy a kétely, élethelyzet és az ember lelki felépítése is befolyásolja ezt.

@spájzcetli: ... nem cáfoltál meg! :)
A történeted elejét valóságként jeleníted meg, majd a befejezést - mintegy hipotézisként - feltételes módba teszed. A hipotézist viszont az ebben a pillanatban megélt és átérzett életed függvényében állítod fel ... másként nem is teheted. Bár a történet nyilvánvalóan nem adott, hiszen nem találkoztál éppen most a múltbéli nagy szerelemmel, de azt gondolod róla, amit - most - tennél, ha ez megtörténne ...
Ennek tükrében az" azon szerencsések közé tartozom" az emberek igen széles körére értelmezhető... az emberek többsége ugyanis érzelmi alapon választ társat, ahogyan ezt is kifejtettem föntebb.
Akkor lennél páratlanul szerencsés párválasztás/szerelem ügyben, ha a hipotézised arról szólt volna, hogy mivel az igaz és egyetlen szerelmeddel élsz, kizárt, hogy meg tudna kísérteni egy másik nő, egy más iránt kialakult érzés ...

@Enchantée: A gyermek szálat sem egészen a magam "fantáziájából" merítettem. Egy másik barátnőm életéből ...
Férjhez ment egy jóképű svihákhoz, aki állandóan csalta. De a barátnőm nagyon szerette. Terhes lett és kétségbe esett, hogy ennek az embernek szüljön gyereket. Gondolta majd később. Nem szólt neki, elvetette. Azután csak elmondta a férjének, aki elvált tőle, mert majd belebolondult, hogy nem születhetett meg a gyermeke. Azonnal családot alapított, lett is két gyermeke.

Katinak pedig sohasem lett. Pedig minden lehetséges orvosi beavatkozással próbálkozott a későbbi párjával. Élettársa van, de rettenetesen savanyú és furcsa nő lett belőle ...

Sziasztok!
Nemrég láttam egy brit Tv-riportot három öreglányról, akiket a riporter elkisért utolsó útjukra... mielőtt végérvényesen visszaszolgáltaták a gépk. vez. jogosítványt. Mindhárman a 90+ korosztályba tartoztak. Nem annyira a vezetésen, mint az életük minőségén volt a fókusz. Volt aki beletörődött az idő múlásába, volt aki nem. A legöregebb mérgesen csapkodott a botjával: Azért vagyok dühös, mert soha többet nem lehetek szerelmes!

Spájzcetli valószínú, hogy arra céloz - mert ő sem mondja ki - hogy mi, férfiak több nőt tudunk egyszerre szeretni. Kit ezért, kit azért. Szerelmünk idővel szeretetté, féltéssé, óvhatnékomsággá alakul. A szerelmes nővel is ez történik, a különbség talán az, hogy ő tud gyűlölni is, nekünk az nem megy. Mi rosszabbak vagyunk: elfelejtünk.

Megértelek Nevamesz, hogy ellentmondást találsz spájzcetli állításában. Logikailag nem tartható, de férfiszempontból egyáltalán nem természetellenes. Ahogy egy jó barátom mondta: "Én csak azt viszem el otthonról, amire Asszony pajtás nem tart igényt."
:-)

@Enchantée: "Lelki felépítése" válogatja.

A felsorolt történetek alaposan kozmetikálva kerültek terítékre. A meggondolatlanságból fakadó gyerektelenség Nevamesz példájában épp olyan logikai hátraszaltó, mint spájzcetli diszkrét kacsintása. Hol van az a csalfa férj, aki lázba jön a gyerekáldástól, és dührohamot kap a terhesség megszakítása miatt? Legfeljebb megragadja az alkalmat, hogy a felelősség áthárítása mellett szabaduljon a kötöttségből. (Alacsonyabbra már nem lehet süllyedni.)

@Mormogi Papa: Az, relatív. Mint a történelem, amit nem annyira írnak, mint az utókor uralkodó értékrendszerének megfelelően értelmeznek.

@skandikamera: …igen, igen! Nekünk, férfiembereknek –többek között!- van egy óriási hiányosságunk: képtelen vagyunk gyűlölni, de még a harag sem tud szállást verni bennünk! – Mikor Kedvesünk megbánt,… mi kezdjük el őt vigasztalni…

@spájzcetli: Arról nem beszélve, hogy mennyire védtelenek vagyunk a duzzogással szemben...

:-)))

@skandikamera: ... értem én miről beszélsz, ha nincs is túlzó praxisom, felszíni betekintésem vagyon a férfi lélekbe, természetbe.
Harcban bátrak, érzelmi megnyilvánulásban gyávák a férfiak. Kimondani könnyű, felvállalni nehéz.

Bár a férjem váltig állítja - mind a mai napig - nem hiszem, hogy nem volt afférja más nővel, amióta ismer, vagy a felesége vagyok.
Hogy ez mennyire nem jelent semmit, akkor jöttem rá, amikor autóval jöttünk haza egy buliból, ahol sok, nagyon sok whiskyt ivott. Megállították, megszondáztatták. Valahogyan úgy tudta fújni a szondát, hogy nem jelzett. A rendőrök - két ismert debreceni vadorzó - pontosan tudta, honnan jöttünk, és azt is, hogy ivott. Két tűz közé vették, én már majdnem sírtam. Azt is bevallottam volna, ami meg sem történt, nemhogy azt, ami meg.
A férjem megtörhetetlen volt. El kellett engedniük.
Otthon nem értette a férjem, mitől vagyok ideges és szomorú.
Akkor világosan megértettem. Egy, amit egy férfitól el nem várhatsz. Az őszinteség. Akkor és ott valami örökre megváltozott bennem. Nem csak a férjemmel, az összes férfival kapcsolatban.
Ha ebben az is benne van, hogy több nőt is képesek egyszerre szeretni, és könnyen felejtenek, akkor biztosan így van. Ha Ti mondjátok ...

Dél körül már nem írtam, de akkor még úgy látszott, a kis társulat olyan, mintha Firenzébe menekültünk volna a pestisjárvány elől - bár itt nem hét hölgy és három férfi van, de a létszám cirka stimmel.
Esetleg a Canterbury katedrálisa felé vezető zarándokúton mondja ki-ki a történeteit.
Netán a Cauterets apátságába a vihar elől bemenekült tíz vándor (öt hölgy és öt férfi) történeteit hallgatjuk...
fr.wikipedia.org/wiki/Fichier:Waterhouse_decameron.jpg

Ám a hangulat kissé elkomorult. Nem tisztem (hál' Istennek) dönteni, de hozzátenném: azért a férfi is tud gyűlölni, haragudni - ám tárgyául néha mást választ, nem az érzés felszítóját. Neki talál mentséget - eladdig, hogy előfordul: magát tezsi meg bűnbaknak.
Azaz "küldött baknak", akit felruháznak mindenek bűneivel és kizavarják a pusztába. Mindig fekete és mindenhol bak - állítólag ebben Pán isten és a bacchanáliák is ludasok. Vagy inkább felvállalják... :-)

@nemvagyokmesterszakacs: …keserű asszonyszók!… Ha tehetném, vigasztalnálak,… és bizonyítanám könnyelmű előítéleteid minden férfira kiterjesztett igaztalan voltát. A te, férfiakra vonatkoztatott summás judíciumod legalább annyira helytálló és komolyan vehető, mintha én azt mondanám, „minden nő ingatag, úgy hajlik, mint a nád.”… Ti nők sohasem hazudtok, csak füllentetek, egy kicsit mismásoltok, a valóságot más színben és összefüggéseiben tüntetitek fel, stb., - és ha mégis hazugságra kényszerültök, akkor az jótékony hazugság, és aki felé gyakoroltátok, őt csak óvón kímélni szerettétek volna a valóság rideg és fájó mivoltától…

Részemről - ez - a téma lezárva. Koncentráljunk Beus történetének - lehetséges - cselekményére. Bár kétlem, hogy képesek lennénk előítéleteinket, akár ez esetben is levetkőzni ...

@nemvagyokmesterszakacs: Az utolsóelőtti szó jogán, egy utolsó gondolat. Előfordul, hogy őszinteséggel többet ártunk magunknak - és a kapcsolatunknak - mint használunk. Pl.: "Szeretsz? - Már nem, de most mit csináljak, kössem fel magam?" helyett inkább valami olyasmit dünnyögünk, hogy "ugyanmárnebolondozzhogyisjuteszedbeháthogyneszeretnélek", és kedvesen arrébb tuszkolunk, mert eltakarjátok a TV-t.

Nem magamról írtam, hanem általában. Nekünk ugyanis két TV-énk van.

:-)))

Viccet félretéve, a házasságban előfordul, hogy a férfi-nő páros egyike megbokrosodik. Ha nem piszkálják az igazsággal, akkor előbb-utóbb megnyugszik, és tovább húzza a szekeret.

@skandikamera: Ne feledjük: azt a szekeret ketten húzzák - s jó, ha egy irányba. Különben gomd lehet, ha csak nem olyan erős a kapcsolatuk, mint a Guttmann nadrág. Amit mi már csak a Verseny Áruház portálján láthattunk:
egykor.hu/budapest-vii--kerulet/verseny-aruhaz/427#
Ki tudja, melyik volt előbb: a "magdeburgi féltekék" (Féltek-e? :-), a Levi's farmer - vagy a Guttmann nadrág? :-P

Itt is fotók - romos Rákóczi út 1956:
www.fszek.hu/56/Tematikus_HTM_ek/Pest_HTM_ek/Rakoczi_vonalaban_HTM_ek/RakocziUt.htm

@skandikamera: Csakazértsem beszélem ki - jobban:) - a magánéletemet, pedig lenne rá(d) válaszom, az utolsó utáni szó jogán! :))
Egyébként azért említek konkrét példákat a szónoklataimban, mert nem szeretek a levegőbe beszélni ... "így gondolom, úgy gondolom". Ami megtörtént, vagy megtapasztaltam, azt tényként hozhatom szóba ...Annyira nem kedvelem a hipotéziseket, különösen, ha a saját életemről van szó.